A zománc, mint anyag meghatározása

   A „zománc” különböző bevonatokat jelöl, melyek összetétel és felhasználás szempontjából nagyon különböznek egymástól. A zománc „részleges vagy teljes felolvadás útján keletkezett, túlnyomórészt üvegszerűen megdermedt szervetlen, főként oxidokból álló massza.” Zománcnak nevezzük mind a nyersanyagot, mind a felhasználásával készült művészi teljesítményt.
  Az üveghez hasonlóan a zománc alapanyaga kvarchomok, fém-oxidokkal színezett, emellett tartalmaz különböző adalékokat is.  
Zománcozásnál (425 C° fölött beégetve) két eltérő tulajdonságú anyag, a fém (ezüst, arany, vörösréz, vas) és az üveg kerül egymással kapcsolatba.

   Rövid történelmi összefoglaló

   A zománcozás történetének kezdete évezredek messzeségébe vész. Bizonyítékul a föld alól, leletekből előkerült tárgyak szolgálnak, ezek tanulmányozása által vonhatunk le következtetéseket. Csodálatos ez, hiszen kevés anyag van, ami ennyire kiállja az idő próbáját, s évezredeket hidal át!   
  Az ókori keleti népek feltehetőleg már használtak ékszereik díszítésére olvasztott üveget. Az egyiptomiak a Kr.e. II. évezredben már alkalmazták a zománcot. A görögök és rómaiak is ismerték a beágyazott-, valamint a rekeszzománcot. A legmagasabb művészeti színvonalat a bizánci és középkori ötvösök érték el. A bizánci művészet a IX-XI. század között virágzott. Rekeszzománc technikát használva készítettek ékszereket, koronákat, egyházi tárgyakat: kelyheket, ereklyetartókat, kereszteket. A XII. század közepén a franciaországi Limoges-ban terjedt el a beágyazott zománctechnika, mely a XV. század végéig virágzott, majd kibontakozott a festőzománc technika. Itáliában az áttetsző vagy lapos reliefzománc technika alakult ki, majd elterjedt Franciaországban, Németországban is.
  A XIV. század végén a sodronyzománc technika hazánkban jelent meg, s vált európai hírűvé. Magyarország nagyobb városaiban templomok épültek, s ez magával hozta az ötvösmesterség felvirágzását is. E kor művészi teljesítményeit leginkább kelyheken követhetjük nyomon. A sajátos módon kialakult módszer egyedülálló – más nemzetnél nem található meg – emiatt világszerte magyar technikaként ismerik. Mivel Erdély területén működő műhelyekben készültek a sodronyzománcok, ezért „erdélyi zománcnak” is hívják. 
  A XV. században a festőzománc kialakulásában feltehetőleg nagy szerepe volt a francia üvegfestészetnek. Eleinte egyházi jeleneteket ábrázoltak, később a reneszánsz művészet hatására világi tárgyakat is díszítettek vele. A XVIII. századtól a természettudományok, a XIX. századtól a műszaki tudományok által fejlődött, alakult a zománctechnika. Alkalmazása ezt követően hanyatlásnak indult. A századforduló környékén rövid időre újra felvirágzott, majd az 1960-as évektől újra reneszánszát éli.

 Technikák rövid ismertetése

 A számos zománctechnika közül csak azokról írok kicsit bővebben, amiket az alkotásaimnál alkalmazok.
A zománc művészeti felhasználásának három fő iránya van:
  1. Festőzománc
  2. Iparművészeti zománc, pl. térplasztikák, murális zománcok
  3. Ötvöszománc technikák:
    • Áttört zománc
    • Süllyesztett zománc
    • Beágyazott zománc: lehet vésett alapú, öntött, vert, maratott
    • Rekeszzománc: kilapított vékony huzalból előre kihajlított minta kerül az alapzománcozott lemezre. Beégetés után a rekeszek színes, porrá tört zománccal való feltöltése következik. Égetés, tisztítás után újratöltés következik. Újabb égetés után a fémet (rekeszek) és a zománcot síkra kell csiszolni, majd fényesre égetni, vagy mattra csiszolni.
    • Erdélyi, vagy sodronyzománc: technikája hasonló a rekeszzománcéhoz, de lapított huzal helyett két vékony, összesodort hengeres huzal képezi a rekeszeket. Újratölteni nem kell.

 

 

 

 

 

A nemez készítése - a cikk készül...

 

 

 

munkaállapot.../ for working with RC gallery...